Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az első forduló

2009.12.04

Idén is elkezdődött hát.

A sorsolás szerint az egyik legerősebb ellenfelet kaptuk. Már nagyon sok mérkőzést játszottunk kunszállási csapatok ellen, váltakozó sikerrel. Volt közöttük győzelem, tavalyelőtt, sőt tavaly is, de akkor egy vereségbe is beleszaladtunk.

 

Most az ellen a Gagarin ellen kellett bizonyítani, amely csapat tavalyhoz képest "öregedett" valamennyit, hiszen a tehetséges, fiatal játékosok egy évvel idősebbek lettek, és a Kunszállási nagy csapat edzőjét is igazolták, így alakítva ki egy elég jó elegyet.

 

Mi két kivétellel a tavalyi kerettel vágtunk neki az évnek, mindkét csere sérülések miatt volt szükséges.

 


 

A mérkőzés fantasztikusan kezdődött számunkra és egy félidőn keresztül tartott is a jó hangulat.

Igaz, hogy a Gagarin kezdett aktívabban, de a vezetést egy tetszetős kontratámadás után mi szereztük. Szakállas Gabi középre bombázott labdájába Tóth Sanyi tette bele a lábát. 1-0

A hátrányban lévő ellenfelünk ezután a futsal csapatokra jellemző játékot - a kapus csatlakozik a támadásokhoz - kezdte el erőltetni. Megjegyzem, hogy kicsit korán, mert még rengeteg idő volt hátra.

Majdnem meg is bosszulta magát, mert két kapus kidobásból majdnem megszereztük a második gólunkat is.
Szerencsére erre sem kellett sokat várni, hiszen egy labdaszerzés után Suciu Viorel lőtt a saját térfelünkről egy fantasztikus gólt. 2-0

A játék képe ezután sem sokat változott, mi hősiesen védekeztünk, elég rendesen beszorultunk a kapunk elé. Ekkor már kapufát is rúgott ellenfelünk, és egyre nőtt a szabálytalanság számlálón is a számunk.

Ennek ellenére - vagy éppen ezért - megint mi szereztünk gólt. Vio fordult le két védőről, majd a kilépő kapus lába között a hálóba gurított. 3-0

Egy perccel a vége előtt kigyűlt a 6-ik szabálytalanságunk, így a szabályoknak megfelelően "kisbüntetőt" végezhetett el a Gagarin, amit azonban csúnyán mellé lőttek.

 


A második félidőben kezdett kijönni a fáradtság a csapaton, amit nagyon gyorsan ki is használt a Gagarin, ami a lenti videón is látható:

 


A gól egy picit megfogott minket, egyre többet hibáztunk, de hál' istennek óriási szerencsénk  volt a saját kapunk előtt. Ez sajnos nem mondható el az ellenfél kapuja előtt történt szituációkról, hiszen minden kimaradt.

Ám nem lehetett bírni a hatalmas nyomást, és egy idő után ismét kapituláltunk. Ismét megvoltak a helyzeteink, de nem éltünk vele, aminek a következménye még egy kapott gól volt.

 

Ekkor már csak 5 perc volt hátra, viszont a kunszállásiaknak már csak egy fault kellett ahhoz, hogy mi is büntetőt rúghassunk.

Erre a lefújás előtti pillanatban került sor, egy eléggé vitatott szituáció után. A büntetőt Vió értékesítette. Ezzel a góllal 4-3-ra módosult az állás ami a hátralévő 1 percben már nem változott, így egy rangadót sikerült hozni a nyitányon, ami órási lendületet adhat az eddig igen csak szerény teljesítményt nyújtó csapatunknak.

 

A győztes csapat névsora:

Cseh Attila, Tóth Sándor, Fodor Ferenc, Suciu Viorel, Szakállas Gábor, Síber Mátyás, Dömötör Sándor, Surányi Tibor.

 

 

További információk a bajnokságról:

Jakabszállási Általános Iskola Honlapján

ReklámCsere - reklámozza ingyen weboldalát!


ReklámCsere.hu - Reklámozza ingyen weboldalát!

 

A mappában található képek előnézete Csapatkép Jakabszállásról

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Profilkép



Utolsó kép




Archívum

Naptár
<< November / 2019 >>

Statisztika

Online: 1
Összes: 230826
Hónap: 2427
Nap: 117